A reflux betegség tünetei
Kevés olyan felnőtt ember van, aki élete során ne tapasztalta volna a reflux tüneteit. Ismertebb nevén a gyomorégésről esik itt most szó. Kialakulását nagyon sok minden okozhatja, ezért oda kell figyelni, amikor már megjelennek az első tünetek. Mint minden betegség, ez is károsan hat az ember csaknem minden belső szerveire és annak elhanyagolása idővel fekélyt is okozhat.
[wp_ad_camp_1]
A legtöbb betegség, mint köztudott az egészségtelen táplálkozástól, a stressztől, a rohanó életmódtól alakul ki. A túl zsíros, fűszeres ételek valamint az édességek is károsan hatnak. Nem ajánlatos alkoholt sem fogyasztani, hisz a benne lévő cukor és szesz is savtúltengést okozhat. A tünetek általában lefekvés után egy-két órával jelentkeznek, erős fizikai munka végzés során, sportolás után valamint várandós kismamáknál is gyakoriak ezek a tünetek. A gyomorszáj környékén egy tompa fájdalom jelzi a betegség kezdetét. A megnövekvő sav visszaáramlik a nyelőcsőbe és maró, égető érzést okoz. Jellemző még az erős nyálképződés, a hányinger és a hányás valamint a fogak romlása is megfigyelhető. Ezt a kellemetlen érzést még inkább fokozza, ha nem tud leállni az intenzív ízekről, a sóról, a cukorról vagy az ecetes, savanyú dolgokról.
Bármilyen apró és jelentéktelennek látszó tünet során orvoshoz kell fordulni. Gyógyszeres kezeléssel ezt a fajta betegséget már nagyon jól lehet kezelni, persze, ha időben fordul orvoshoz. Mindezek mellett nagyon fontos, hogy egészségesen étkezzen és kerülje azokat az ételeket és italokat, amelyeket az orvos felsorolt. Minden gyógyulás titka az önmegtartóztatás a tiltott dolgoktól. Néhány napon belül érezni fogja a változást és könnyebben telnek a mindennapok. Nem érzi a nyelőcsőben lévő kellemetlen ízt, amely szinte addig szét akarta marni az egész belső szerveit.