Kinek való egy öleb?
Sokak életébe elérkezik az a pillanat, amikor úgy döntenek, hogy szeretnének egy saját kutyát. Aki a gyermekkorát úgy töltötte, hogy mindig volt mellette egy hű, négylábú társ, az azért képtelen hosszú távon elképzelni az életét kutya nélkül, akinek pedig kimaradt ez az élmény – például azért, mert a szülei nem engedték -, az pedig azért dönt így, mert pótolni szeretné azt kimaradt.
Aztán amikor az elhatározás már véglegesen testet ölt, akkor jön a legnehezebb kérdés, az, hogy milyen fajtát válasszunk. Hiszen magunknak is jót akarunk, de emelett az ebbel sem szeretnénk kitolni, és bizony nagyon sok tényező befolyásolja azt, hogy hogyan is járnánk a legjobban. Vannak, akik teljességgel elkötelezettek egy fajta iránt – általában azok, még fiatalon beleszerettek valamelyikbe -, míg másoknak megvan az elképzelésük arról, hogy nagyjából milyen négylábút szeretnének. Akadnak azonban olyanok is, akik teljesen tanácstalanok, és halvány elképzelésük sincs arról, hogy mi alapján kellene választani. Ilyenkor érdemes elindulni az életvitel vonalon, ugyanis így a legkönnyebb szűkíteni a kört.
Lakásba nem érdemes sem nagy testű, sem nagy energiaigényű állatot vinni, mert vagy a kutya fog szenvedni, vagy mi. Napi szinten órákat kell egy ilyen példánnyal sétálni, ehhez pedig az embernek általában nincs kedve, de a legtöbbször ideje sem. Ha erre a felismerésre rádöbbenünk, akkor sokszor azonnal átesünk a ló túloldalára és az ölebekkel kezdünk el szemezni. Bár kényelmes megoldásnak tűnik, jó, ha tudjuk, hogy ezeknek a kutyáknak – gondoljunk csak a mopszra, vagy a csivavára – is megvannak a maguk nehézségei. A legtöbb ölebnek tenyésztett fajta ugyanis specifikus egészségügyi problémákkal küzd, ami miatt gyakorta vendégeskedünk majd az állatorvosnál – és erre az esély még akkor is magas, ha neves tenyésztőtől vásároltunk -. Mindemellett – ahogy a nevük is mutatja – ezek az állatok tényleg ölebek, azaz másra nagyon nem alkalmasak, mint hogy a kanapén lustálkodjanak egész nap. Ha olyan társat szeretnénk, aki a pihenésben és az aktív programokban is partnerünk, akkor inkább egy közepes testű, kevésbé túltenyésztett fajtával szemezzünk, ám ha csak kölcsönös szeretetre vágyunk, akkor nyugodtan válasszunk egy ölebet magunknak, mert a problémák és a lustaságuk ellenére kitűnő társak.