Műfenyő vagy igazi? Mit vegyek Karácsonyra?
Legtöbbünk számára a karácsony az év legszebb és legmeghittebb ünnepe. Ilyenkor összegyűlik a család és a gyönyörűen feldíszített fa mellett visszatekintünk az elmúlt évre.
Régen nem is volt kérdés, hogy a karácsonyfa csak igazi – többnyire luc, vagy ezüstfenyő – fa lehet, hisz nem is nagyon volt más lehetőség. Legtöbbször a kert végében nevelgetett fenyők közül került egy kivágásra, hogy aztán az ünnepek végeztével a kemencében kerüljön gyújtósként felhasználásra. Aztán a múlt század második felében egyre többen költöztek városokba és az otthon termesztett karácsonyfát felváltották az ipari előállításúak, Vállalkozók álltak át kimondottan az ünnepi szezonra történő fanevelésre, és minden év december elején megkezdték az árusítást. Innentől az embereknek már nem volt más feladata, mint kiválasztani a tökéletes egyedet, hazavinni, befaragni a talpba, feldíszíteni, majd január elején lebontani és a hulladékgyűjtők mellé helyezni, ahonnan el is szállították.
Az ezredfordulót követően azonban egyre nagyon hangsúlyt kapott a környezetvédelem és a tudatosság. Ennek tükrében pedig megjelentek a műfenyők, és bár túlságosan széles körben azóta sem tudtak elterjedni, a hagyományos, igazi fákat nem tudták kiszorítani, sokan használnak ilyen megoldást. Tagadhatatlan előnye, hogy nem hullik, illetve hogy nem kell minden évben újat venni, ráadásul nem kell a faragással sem bajlódni. Azt azonban érdemes számításba venni, hogy a műfenyőnek illata sincs, illetve ha csak és kizárólag azért vásárolnánk egyet, hogy óvjuk a környezetet, akkor jó, ha tudjuk, hogy egy átlagos méretű műfenyő előállítása annyi károsanyag kibocsátással jár, hogy legalább húsz évig kell használnunk, mielőtt lecserélnénk, különben a frissen vágott, élő fa környezetbarátabb megoldás. Innentől pedig mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mit választ. Mindkettőnek megvan a maga hangulata, ám aki el sem tudja képzelni az ünnepeket valódi fenyőillat nélkül, az hosszútávon aligha lesz elégedett a műfenyő nyújtotta megoldással.